Madarak és Fák Napja

Iskolánk így emlékezik a madarak és fák napjára:

Május 10. a Madarak és Fák Napja. A világ első Madarak és Fák Napja rendezvényt a párizsi európai madárvédelmi egyezmény alapján Chernel István, a híres ornitológus szervezte meg Magyarországon 1902-ben. Az ünnep hivatalossá Herman Ottó közreműködésével vált 1906-ban, amikor gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeletben írta elő a Madarak és Fák Napja megszervezését minden iskola számára. Azóta is ez a legszélesebb körben megtartott madár ünnep Magyarországon.

Máujs 15-én a madártani előadást hallhatnak, s madárbemutatót láthatnak majd a gyerekek. Emellett iskolánkban rajzversenyt is hirdettünk, melynek leadási határideje május 22.

Elkészült már a dekoráció is:

Kapcsolódó galéria

Madarak és fák napja

Napi ige

Iskolánk alapítványa

Testvériskoláink

Tehetségpont vagyunk

Örökös Ökoiskola vagyunk

Iskolánk Johannita védnökség alatt

Tudósítások iskolánkról

e-Igazgatótanács