Néptáncosaink az Országos Táncháztalálkozón

Április 5-7. között rendezték a Kárpát-medence népművészeti életének egyik legjelentősebb eseményét: az Országos Táncháztalálkozót Budapesten.

A néptáncosok, népzenészek, kézműves mesterek sokasága - és persze a nagyszámú érdeklődő közönség - minden tavasszal benépesíti a Papp László Sportarénát, hogy részesülhessen a találkozás öröméből, az előadások, koncertek, tánctanítások kavalkádjából, és persze az árusok portékáiból...

Az idei rendezvény vasárnapi programját, az "Aprók bálját" a nyugat-dunántúli régió művészeti iskolái rendezték - melyből alaposan kivették a részüket  iskolánk néptáncos növendékei is. A Reményikből nyolcvan fős gyermeksereg indult útnak az eseményre - a leányok körjátékokat és pünkösdölőt mutattak be, a legények közös verbunktánccal köszöntötték az Aréna közönségét, s valamennyien részt vettek a nap programját lezáró össztáncban.

Közben az idei Soproni Szóló Néptáncverseny díjazottjai is bemutatkoztak, a tánctanítások sorából pedig az ELTE SEK Szökős Néptáncegyüttes tagjainak vezetésével, őrségi cigány táncok oktatásával vették ki a részüket dákjaink.

Dalos pacsirtáink is elkísérték a néptáncosokat: a "Tágasságot nekünk is!" című koncertsorozatban bemutatkozott az ötfős lánykoszorú, a "Tavaszi szellő énekegyüttes", valamint a már jól ismert legényduó: a "Szabó-legények".

 

Kapcsolódó galéria

Országos Táncháztalálkozó

Napi ige

Iskolánk alapítványa

Testvériskoláink

Tehetségpont vagyunk

Örökös Ökoiskola vagyunk

Iskolánk Johannita védnökség alatt

Tudósítások iskolánkról

e-Igazgatótanács