Névadónkra emlékeztünk

Névadónkra emlékeztünk idén is az őszi szünet előtti napokban.

Idén is megrendeztük az egyházi iskolák közötti műveltségi vetélkedőt, melyen intézményünk csapata versenyen kívül indult. Ezúttal is elsősorban Reményik Sándor életéből kellett készülni a diákoknak, emellett Weöres Sándor költőre és a gyermekmentő Sztehlo Gáborra emlékeztünk a feldatokkal.

A verseny vándordíját testvériskolánk a Kossányi József Alapiskola csapata vihette haza magával. 2 helyezést ért el a soproni Hunyadi János Általános Iskola csapata, 3. helyen végzett a győri Péterfy Sándor Általános Iskola csapata.

Gratulálunk a diákoknak és felkészítőiknek!

Mindeközben az 5. osztályosok a Túróczy Otthon idős lakóival töltötték el a napot. Közös játék, kézműveskedés is volt a programjaik között. Megismerkedhettek az intézmény működésével, körbejárhatták az idősotthon szobáit, megiemerkedhettek a lakókkal, kipróbálhatták a kerekesszéket és a lakók kedvenc időtöltését, a lepedőfocit is. Emellett csendsétán vehettek részt a templomban.

A Reményik Napok alkalmából a 6. évfolyam első alkalommal irodalmi sétán vett részt csütörtökön. A hírességekhez kötődő helyszínek felkeresése, illetve munkásságukról való felolvasás után meglátogattuk az egyházmegyei könyvtárat és a megyei könyvtárat. Itt a könyvtárak bemutatásával, interaktív foglalkozással vártak minket.

A 7. osztályosok két csoportban vettek részt beszélgetésen az iskolában, illetve a KIE pincében.

A  8. osztályosok a napot a Ráncok c. film megnézésével indították, amely egy idős otthon falai közé és az ott élők mindennapjaiba engedett bepillantást. A látottak rövid megbeszélése után, a Johanneum otthonba látogattak el a diákok, ahol idős és fogyatékos lakóinkkal közös programokon vettek részt. A diákok  társasjátékoztak, beszélgettek, kézműves alkotásokat készítettek lakóinkkal és a fogyatékos fiatalok újonnan tanult táncát is megtekinthették. Tartalmas és mindenki számára fontos napot tudhatunk magunk mögött.

A naphoz tartozik immáron évek óta szervesen a hetedikesek élménybeszámolója a felvidéki útról, valamint a testvériskolás diákokkal közös beszélgetések, hiszen a műveltségi vetélkedőnkön szentpéteri diákok is részt vettek.

 

Napi ige

Iskolánk alapítványa

Testvériskoláink

Tehetségpont vagyunk

Örökös Ökoiskola vagyunk

Iskolánk Johannita védnökség alatt

Tudósítások iskolánkról

e-Igazgatótanács