logo
SZOMBATHELYIEVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

Nyitott ajtók 2018. december

A műsor tartalmából:
- Hatalmas sikere volt az idei adventi jótékonysági vásárnak a Szombathelyi Evangélikus Egyházközségben. Advent első vasárnapján hagyomány már, hogy együtt ünnepel a gyülekezet.
 
- Mozgalmas volt az adventi időszak a Ten Sing Savariae csoportnak. Balatongyörökön, Szombathelyen és Nádasdon is felléptek a fiatalok. Ebből láthatnak most részleteket.
 
- Az év fiú hangja lett az RTL Klub tehetségkutató műsorában Kovács Pali, a Ten Sing Savariae korábbi tagja, s a Reményik iskola színjátszója. A 16 éves fiú az első 6 közé jutott az X Faktorban és elkészült első videóklipje is. Ezt láthatják most.
 
- Rövid hírek következnek gyülekezetünk életéből.
 
- Új stúdió kiépítésén dolgoznak a Credo Rádió munkatársai. A tervek szerint a költözéssel közelebb kerülhetnek a hallgatósághoz is.
 

 

 

Istentiszteleti rend

vasárnaponként 9 órakor istentisztelet és
10.30-kor családi istentisztelet

Napi ige

A megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja ki…

(Ézs 42,3)

Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.

(Lk 19,10)

Számlaszám:
OTP: 11747006-20003397
IBAN:
HU48 1174 7006 2000 3397 0000 0000
SWIFT kód:
OTPVHUHB

e-PRESBITERIUM

Médiapartnerek