logo
SZOMBATHELYIEVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

Nyitott ajtók 2019. március

A műsor tartalmából:
 

- Elsőként a Reményik-iskola csendesnapjára tekintünk vissza. A farsangi időszakban olyan bibliai történetekkel ismerkedhettek a gyerekek, melyben nagy étkezéseken keresztül fedezhették fel Isten közösségre hívását, azt a csodát, hogy Jézus Krisztus által velünk örül életünk minden pillanatában.

- Rendhagyó néptánc órán vehettek részt a Reményik-iskola tanulói. A Magyarpalatkai Cigányzenekar második alkalommal látogatott el az intézménybe, s muzsikálták el vidékük legjellemzőbb ritmusait.

- Jöjjetek, mert már minden készen van! - volt az alapigéje az idei ökumenikus világimanapnak, melynek szombathelyi alkalmát március 6-án tartottuk.

- Rövid hírek gyülekezetünk életéből.

 

 

Istentiszteleti rend

vasárnaponként 9 órakor istentisztelet és
10.30-kor családi istentisztelet

Napi ige

És amikor elvonult az Úr, nagy és erős szél szaggatta a hegyeket, és tördelte a sziklákat az Úr előtt; de az Úr nem volt ott a szélben. A szél után földrengés következett; de az Úr nem volt ott a földrengésben. A földrengés után tűz támadt; de az Úr nem volt ott a tűzben. A tűz után halk és szelíd hang hallatszott.

(1Kir 19,11b–12)

Az Isten Lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk.

(Jn 4,24)

Számlaszám:
OTP: 11747006-20003397
IBAN:
HU48 1174 7006 2000 3397 0000 0000
SWIFT kód:
OTPVHUHB

e-PRESBITERIUM

Médiapartnerek