Erdei iskola a Balaton-felvidéken
2024-05-03 Iskolánk hatodik évfolyamos tanulói kétnapos tanulmányi kiránduláson vettek részt
Iskolánkban hagyományosan mindig a hatodik évfolyam vesz részt erdei iskolai kiránduláson. A cél, hogy az út során megismerkedjenek a balaton-felvidéki táj szépségével és olyan ismeretekre tegyenek szert, melyekt tanulmányaik során még alkalmazni is tudják.
Ennek a kirándulásnak ez első helyszíne hazánk egyik kiemelkedő "üzeme", a Herendi Porcelánmanufaktúra. A látogatásunk során megismerhettük, hogy miből is készül a porcelán, valamint mekkora út vezet addig, hogy valakinek az asztalára kerülhessen egy ezen csodás tárgyak közül.
A második megállónk Nagyvázsony volt, ahol a helyi evangélikus templom tövéből ismerhettük meg az egykor Kinizsi Pál által birtokolt lakótornyos várat, valamint egy rövid erdei séta után azt az egykori pálos kolostort, ahol egykoron a "fekete sereg" vezérének sírja is megtalálható volt.
A nap harmadik állomása a Tihanyi-félsziget legcsodásabb épületegyüttese a bencés rendi templom és a kolostor. A templom felkeresése során mindenki személyesen győződhetett meg arról, hogy ez a templom hazánk egyik legszebb barokk épülete. Az altemplomban felkerestük egykori királyunk, I. András síremlékét, valamint a kolostorban azt a szobát, ahol 1921 októberének végét töltötte az utolsó magyar király, IV. Károly és felesége Zita főhercegnő a száműzetése előtt.
Tihanyból utaztunk szállásunkra, Pálkövére. Itt az estét a Balaton partján töltöttük és hazánk egyik legszebb naplamentéjében lehetett részünk.
A második nap programját sajnos az időjárás kicsit átírta, így a délelőttöt Tapolcán, az egykori bányászvárosban töltöttük. Megismerhettük a város történetét és a csodaszép Malom-tó szépségét.
Ebéd után pedig felkerestük még a festői Salföldöt, ami többek között népi építészetének köszönheti országos ismerettségét.
Az így eltöltött két nap után élményekkel és tudással gazdagodva értük haza.