"Ma kerékpárral, holnap autóval..."
2024. április 26-án iskolánk ismét megrendezte a Kisiskolások Közlekedési -, Katasztrófavédelmi-, Elsősegély versenyét. A versenyen hét csapat vett részt. A délelőtt folyamán hét állomáson versenyeztek a gyermekek. Köztük ügyességi pályán, elsősegély állomáson, a rendőrség és a katasztrófavédelem által felállított állomáson mutathatták meg tudásukat az alsó tagozatos diákok. Szlalomoztak, rázópadon és sarokfordítón egyensúlyoztak, szűk helyen sávot váltottak - a szabadtéren felállított, kerékpárral teljesítendő ügyeségi pálya volt az egyik állomása iskolánkban rendezett versenynek. Iskolánkban felmenő rendszerben tanítják a KRESZ és a közlekedés alapismereteire a diákokat. A Közlekedjünk együtt program! vezetője, a verseny szervezője, Nagy-Szabó Viktória tanítónő kiemelte: a gyerekek aktív résztvevői lesznek a közlekedésnek, a cél, hogy felkészítsük őket a valódi forgalmi helyzetekre, szituációkra. A rendőrség által felügyelt álloásokon táblafelismerésben, kirakóban és a kerékpár kötelező felszereléseinek felismerésében kellett helyt állniuk a diákoknak, a katasztrófavédelem többek között kúszófolyosóval készült, a 112 hívásfogadó központ állomásán pedig segélyhívással kapcsolatos feladat várta a versenyzőket. Iskolánk csapata nyerte a Ma kerékpárral, holnap autóval elnevezésű játékos vetélkedőt. A második helyen a Reményik iskola bobai tagintézményének csapata végzett, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára a Neumann-iskola tanulói állhattak fel.
A helyezettek:
I. Reményik Sándor Evangélikus Óvoda,Általáno Iskola és AMI, Szombathely
II. Reményik Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Boba
III. Neumann János Általános Iskola
Gratulálunk!
Képek feltöltése folyamatban...